2012. november 24., szombat

Paradicsommal töltött sós palacsinta

   A mai nap is a lisztmentesség égisze alatt zajlik. Előfordul, hogy ilyenkor semmit, esetleg csak gyümölcsöt eszem vagy nagyon visszafogott módon étkezek. Nem így, mint ma, hiszen sós palacsinta volt reggelire, amit párolt almás mézes desszert követett.

A tészta elkészítése:


   Búzaliszt helyett ismét az amaránt- és hajdinaliszt kombót használtam. Fűszereztem provence fűszerkeverékkel, őrölt korianderrel, pirospaprikával, sóval, cukorral, olívaolajjal és egy csipetnyi szódabikarbónával.
Palacsintasűrűségű tésztát kevertem belőle tejjel és vízzel fele- fele arányban. 

   A tapadásmentes palacsintasütőt oly módon szoktam kikenni, hogy egy szalvétát vagy papírtörlőt megitatom olajjal és ezt az olajos papírt végigsimítom a serpenyőm sütőfelületén minden darab palacsinta kisütése előtt. Ellenben most egy kupaknyi olajat tettem a palacsintasütőmbe, felhevítettem és egy merőkanállal rámértem a palacsintatésztából. Óvatosan kellett mozgatnom a serpenyőmet, hogy az olaj ne folyjon ki, ugyanakkor a tésztát el tudjam egyengetni a felületén. 

   Közepes lángon sütöttem a tésztát és miután szemmel láthatóan a víz kipárolgásától összeállt a palacsinta még két percig sütöttem. Közben időnként felemeltem a serpenyőt s ide oda rángatással igyekeztem, hogy a tésztámat felengedje a sütőfelület. Ha teljesen elengedte, akkor a palacsintakészítésnél használt leírhatatlan módszerrel feldobjuk a tésztát úgy, hogy a másik oldalára essen vissza a serpenyőnkbe. Megsütjük a másik felét is vagyis kb. 1-2 perc múlva tányérra tesszük, amit egy fedővel lefedünk. Ezzel a módszerrel érjük el, hogy a kisült tészta bepuhuljon és ne törjön el a feltekeréskor.


A töltelék:




   Paradicsomot, fetasajtot és egy darab zöld erős paprikát készítettem elő. A paradicsomot és a fetasajtot centi szer centis kockákra szeltem, a zöld paprikának kivettem az erejét és apróbb 3 mm-es kockákra vágtam. Mindezt a keverőtálba helyezést követően fűszereztem oregánóval, bazsalikommal és egy pici szerecsendió porral. Jól elkevertem és a megpuhult tésztára tettem egy adagot. 

   Egyszerűbb, ha a tésztát gondolatban 4 felé osztjuk és a tölteléket a második negyed részen oszlatjuk el. Ezután az első negyedet ráhajtjuk a töltelékre s így könnyedén ráfordíthatjuk a maradék tésztarészre.

    Összetekerés után kimérek 3 evőkanál tejfölt teszek bele egy csipet fekete sót, pár csepp citromlevet jól elkevertem és a tetejére csurgattam.

Összegezve:


    Tészta:
  • 1 dl amarántliszt
  • 1 dl hajdinaliszt
  • 1 dl tej
  • kb 1dl víz
  • 1 kk provence fűszerkeverék
  • 1 kk pirospaprika
  • 3 kk só
  • 1 kk cukor
  • 1 tk olívaolaj
  • 1/4 kk szódabikarbona 
    Töltelék:
  • 4 db paradicsom
  • 5 dkg fetasajt
  • 1 kk oregánó
  • 1 kk bazsalikom
  • 1/4 kk őrölt szerecsendió
    Szósz:
  • 3 ek tejföl
  • 1/4 kk fekete só
  • 1 ek citromlé

      
   

    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése